Év vég

Álmomban egy gazdag ember házában jártam. Gyönyörű helyen. Vágytam a szerelmére, a figyelmére, de nem tudom, hogy vajon megkaptam-e. Már az álmomba is bekúszott a legfőbb kérdés, ami mostanában legtöbbször az agyamban kattog: meddig bírok egyedül élni.
ami történt velem, az tanítás, az komoly tapasztalat. Sok mindent kellett ennek kapcsán végiggondolnom.
25-én éjjel vittek be a mentősök a kórházba.  Hordta a havat a szél. Úgy. Klasszikusan. A kórházban, amikor a mentőből kiültem a hordszékre, ami jéghideg és havas volt, pont az arcomba fújta a szél a havat. Sírtam. Amikor ovis voltam, az anyukám szánkón húzott az oviba, sírtam amikor a szél belefújt a számba. Azóta is utálom. Mindig sírok ettől. Anyu akkoriban a rózsaszín sálamat kötötte a szám elé, hogy ne érjen a szél.
Aztán a kórház. A teljes kiszolgáltatottság állapota. Amikor csak fekszem, nézem a semmit a fejem fölött, próbálom nem érezni a húgyszagot, nem hallani a hörgést, a sípoló tüdőket. Egyre csak kértem az angyalokat, segítsenek gyógyulni, segítsenek kijutni. Mint a börtön olyan volt minden.
Meghalt egy néni a velem szemben levő ágyon. Két napja volt benne, sikított, áriázott a fájdalomtól. A lánya azt mondta, hogy a csöndes halálért imádkozik. A néni végighörögte az utolsó éjszakát, aztán, másnap reggel elaludt csendesen. Odanéztem és úgy tűnt nem mozdul. Azt hittem csak képzelődök. Aztán jött egy nővér gumikesztyűben, kezében madzagos kis kártyákat tartott és akkor tudtam, hogy ez a lábcédula, hogy a néni elindult a Fény felé. Kihúzták belőle az összes csövet, elvitték az ágyneműjét, aztán a lepedőt két oldalról ráhajtogatták. Mint valami egyiptomi múmia, úgy feküdt  ott az ágyán még vagy három órán át. Misztikus volt, szomorú.
Aztán a másik néni, aki mint egy medve, olyan hangokat adott ki, semmilyen kommunikációra nem volt képes, csak dörmögött, hörgött megállás nélkül. Egyszer éjjel elcsíptem, ahogy a dörmögésből összeállt egy mondat: Nem bírom már... Másnap elvitték az elfekvőbe. 97 éves és senki nem látogatta.

Magamra kell figyelnem, vigyáznom, és figyelnem. Pihennem, örömöket megélnem, barátokkal lenni, kiállításokra járni, fodrászhoz és sétálni. Ezeket meg kell tennem magamért. Nem szabad még egyszer idáig eljutnom. Tilos.
Kácsé jóformán csak azért hívott, hogy lebasszon. Á. amellett hogy lebaszott legalább picit aggódott, senkitől nem kaptam, azt, ami miatt talán tudat alatt az egészet bevonzottam magamnak. Babusgatás, ölelés, szeretést, védést. 
Úgy szeretném.
Lábadozok. sokat fekszem, a munkával hétfőig nem foglalkozom, aztán diéta, és önzés. Így...
Ma szilveszter. Kezdet és vég....