Az utóbbi időben egyszer csak szépen kitisztult az agyamban a felismerés, hogy számtalan kefélésben volt részem az elmúlt 4 és fél évtized alatt, de szerelemben sose. És aztán az asztrológus meg is erősített ebben. Vagyishogy úgy 5 éve volt egy szerelemke az életemben, de…
Úgy szocializálódtam, hogy majd 40 éves koromig, minden nap minden órájában egyetlen motivációval léteztem, azzal, hogy megfeleljek az apámnak.Azzal, hogy valamilyen módon elnyerjem az ő elismerését, az ő figyelmét és az ő szeretetét. Soha nem sikerült. Ezt az egész dolgot az…
Soha nem kételkedtem benne, de most már teljes bizonyossággal tudom, hogy létezik, van ilyen. A szeretet tériszonya. Van, mert éreztem. Azt hiszemAzt hiszem, hogy szeretlek;lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.De láthatod, az istenek,a por, meg az időmégis oly súlyos buckákat…
Persze, hogy semmi sem véletlen, az sem, hogy hónapok múltak el anélkül, hogy egyáltalán ránéztem volna BP könyveire. Az egész szerelmünk ott van a könyvespolcom egy sarkában, kettőt kaptam a szerelem elején a lángolásban. Ma pont ezt a kettőt emeltem le és benne a dátum kicsit…