Ma úgy elgondolkodtam azon, hogy teljesen hülye vagyok. Hogy amíg a régi pont com végű blogon nyomtam sose tudtam megnézte-e egyáltalán valaki, amiket firkálok. És volt hogy hónapokig nem jártam a blogomban. De amikor úgy éreztem, hogy muszáj írnom, akkor azonnal írtam.…
Holnap megyek egy állásinterjúra. Pedig úgy nagyjából tudom, hogy nem akarom azt a melót. De el fogok menni, pedig igazából rá kell magam beszélni... Sajnos egyáltalán nem vagyok olyan helyzetben, hogy így nyilatkozhassak, de mégis megteszem... Mi ez? Bátorság? Pimaszság?…
Tegnap felhívtam Csét, azért mert annyira nagyon eltűnt. Persze azt is gondolhattam, hogy lekopott. Akkor láttam utoljára, amikor otthon megindult nagy lépésekkel az előszobában, hogy majd beérve a konyhába térdre kényszerít engem. Be se csuktam utána az ajtót, csak szóltam,…
Azt mondta tegnap a cihó, hogyha elfelejtjük, hogy nekem az jó, hogy nem kellett tovább ott dolgoznom, meg azt is, hogy könnyedén veszem, akkor azt kell mondani, hogy nagyon elbántak velem. Nem is voltam annyira feldobva, amikor ma még fel is hívott a jóval olcsóbb utódom valami…
Szép lassan lehiggadok. És szép lassan hinni kezdek. Elfogadom, amit kaptam, a körülményeim olyanok, amilyennek megélem őket. És bár konkrétan egy vasam sincs, próbálok nevetni. Mosolyterápiába kezdtem. Nagyon tudatosan keresem a pillanatokat egyelőre csak a…
"Az embert nem a körülmények teszik megelégedetté és boldoggá, hanem fordítva van. Amikor az ember boldog és kiegyensúlyozott, akkor a körülményeket sem látja olyan sötéten, teljesen függetlenül attól, hogy azok milyenek is valójában.
Csókolózni szeretnék...Ma felhívott Zs. a szokásos módon, amíg autózott hazafelé. Egyedül voltam itthon, és piszok jól esett, hogy valakinek eszébe jutottam. Amikor még szeretők voltunk, akkor egy nap többször hívott így, lényegében ahányszor kocsiba ült.Amikor szeretkeztünk,…
Néha azt érzem, hogy a tenyerére vesz és felemel, olyan magasra ahol már nincs is gravitáció. Derű van bennem és határtalan nyugalom, csak átvillan az agyamon, hogy mi lesz velem, ha elmúlik belőlem ez a bátorság, visszaesek a földre és feltápászkodni sem lesz erő bennem.…
Mágus most totálisan rám hozta a mindenféle görcsöt. Ma kiderült, hogy a munkabér jellegű pénzemet hétfőn elutalták, és milyen jól tették, mert tegnap érkezett egy levél, amiben a bank (valamilyen) letiltatja a fizetésem 30 %-át. Ezt a szivességet már nem tudták…
Ültem szemben Ziával és hallgattam amint arról mesél, hogy 600.000-et fog kérni és meg is fogja kapni. Azon járt az eszem, hogy menjünk már mert ketyeg a parkolóóra és az utolsó ötezresem van a pénztárcámban és isten tudja meddig kell kihúznom abból. 750-et fizettem parkolásra.…
Meg nem álltam, hogy húzzak egy lapot a kedvenc oldalamról, d emost nem tarot, hanem arkangyal kártyát. Ez a mai nap kártyája: Tudod a dolgodUriel arkangyal"Bízz benső tudásodban, és ne késlekedj aszerint cselekedni.!" „Sokkalta okosabb vagy,…
Ezt a mondatot - mármint a címet - végül is Mágus rakta össze így, de tény, angyalokat kaptam hitelbe. Van bennem egy ilyen aggodalom, hogy ne legyek túlságosan lila, túlságosan elfogadó, túlságosan okkult. Hanem csak pont annyira menjek bele ezekbe a dolgokba, ahogy nekem kellemes,…
Az elmúlt egy hónapban nulla, azaz 0 db sikerélményem volt... Úgyhogy talán ezért esik még ezerszer olyan jól egy levél, amit az előbb kaptam egy volt kollegámtól és így kezdődik:"Nem tom miért, de téged sok mindenért lehet imádni! Az őszinteségedért, a…
Tegnap azon gondolkodtam, hogy milyen világban élek. Hogy a tévében azt mutatják, hogy négy a végletekig ostoba picsa, hogyan küzd meg egy nem túl okos, viszont pasis pasiért. Megküzd. Négy nő. Egy pasiért. Mit fog gondolni minden tízéves? Hogyan kell udvarolni a nőnek? Milyen…
Csudálatos valami az ember! Olyan sokszor rájöttem már erre, és ahogy egyre tudatosabban élem az életemet, igyekszem mindig kicsit kívülről figyelni az eseményeket és benne magamat is. Hogy reggel jön egy köcsög, kurva nagy Lexussal, naná hogy szlovák rendszámmal és…
Lassan talán eljutok a tudatosságnak arra a szintjére, hogy az elém toluló jeleket ne utólag fejtsem meg, hanem előre legyek egészen biztos jelentésükben. Bár azt gondolom tudat alatt ez ma már teljesen jól működött.Már akkor éreztem, hogy túlságosan őszintén szedem elő…
Na igen. A kellemes keverék az én vagyok. Pontosan így hangzott: te egy erotikus kisugárzású nő vagy, kellemes keveréke az intellektuáisnak és a rüfkének . Őszintén szólva ez a legtökéletesebb bók volt, amit valaha nekem mondtak. És azt is őszintén bevallom, hogy ezek…