Még csak egy apró lehetőség a dolog, de már azon kattog az agyam, hogy majd hogyan mentem ki Szoszit a korábbi lélekölő közös munkahelyünkről.... de hát végül is minden csak egy ilyen apró kis gondolatfoszlányból születik.... Ennek kapcsán jutott eszembe a jobb sorsra érdemes…

 Ma úgy elgondolkodtam azon, hogy teljesen hülye vagyok. Hogy amíg a régi pont com végű blogon nyomtam sose tudtam megnézte-e egyáltalán valaki, amiket firkálok. És volt hogy hónapokig nem jártam a blogomban. De amikor úgy éreztem, hogy muszáj írnom, akkor azonnal írtam.…

Néha azt érzem, hogy a tenyerére vesz és felemel, olyan magasra ahol már nincs is gravitáció. Derű van bennem és határtalan nyugalom, csak átvillan az agyamon, hogy mi lesz velem, ha elmúlik belőlem ez a bátorság, visszaesek a földre és feltápászkodni sem lesz erő bennem.…

 Egész életemben olyan valakire vágytam, aki a semmiségeimet tudja becsülni kissé...