Valamiért jobban szerettem ott... nem tudom miért....

Aki keres, megtalál....

 Ma azt mondtam Dzsinek, hogy tűnj el az életemből! Pont ideje volt ennek. Nagyon remélem, hogy ez a mondat azt is jelenti, hogy az agyam szerint is kitaszítottam az életemből. Ha valaminek, hát ennek lenne jelentősége. És az azt is jelentené, hogy elengedtem a múltat, befejeztem végre, de leginkább azt, hogy készen állok az újra.

 ...tűnt a libidóm?

 Szeretném megjegyezni ezt a mai dátumot, mert ma volt a fiam életének első randija. Hazajött, letusolt, tiszta ruhát vett, kért pénzt virágra és elrohant izgulva. Vett egy szál virágot és elkísérte a lányt. Boldognak láttam, jó volt.

Vannak ilyen bölcseletek, amikkel mostanában egyre sűrűbben próbálom szedálni egyre jobban pánikoló önmagamat. Hogyaszongya, ahol sok a fény, ott sok az árnyék is. Mondjuk ez pont nem szedál, mert egyből az jut eszembe, hogy fasza, miért csak árnyék van körülöttem. Aztán a fiam az ölembe kuporodik, hogy egy titkot eláruljon, és olyankor érzem a fényt. A csodálatos, gyönyörű fényt, amelyet ő áraszt...

Nincs munka, vagyis besülős az. Azt mondták, kapok választ pénteken, csodálkoztam is. Bémágus azt mondta megkapom a munkát, de nem most. Neki lett igaza. A nem most-tal legalábbis igen... Adjak be 4 próbamunkát...Ettől olyan szinten elvesztettem a motivációmat... leginkább mert már hétfőtől dolgozni akartam, hogy legalább erre a 10 napra lett volna fizetésem... Azt hiszem ezért vagyok teljesen letörve és ezért önt el a pánik. Nem tudom ezt hogyan oldom meg. Csak azt tudom, hogy hajnalban tör rám, izzadok, felébredek, és pörög az agyam. Csekkeken, ételen, bankon. És csak pörög, pörög az agyam, nem áll le. Nincs megoldás, jó ötlet, erő, csak a kétségbeesés. Így kezdeni egy napot, rettenetes. Nem tudom mit tegyek, hogyan oldjam meg? Honnan szerezzek pénzt, amiből megélünk, hol keressek, hogy végre munkám legyen, önbecsülésem és örömöm.

... tutiság volt a ma. Nem olyan tüzijátékos, de tutiságos. Kicsik és jók... De jó.... 

 ...az a kötél, amibe kapaszkodhatok?

(Idegesítően visítanak a reklámok a tévében, mindegyik fura fejhangon, iszonyú gyorsan, széles vigyorral.. iszonyat...)

Talán lassan gyógyultnak nyilvánítom magam, miután szerdán elmentem orvoshoz, aki valami lórúgás tipusú antibiotikumot írt fel a torokbajomra. a torkom piros volt és gennyes. A gyógyszertől pedig minden más bajom lett, mint a piros és gennyes torok. Próbáltam mindeközben a lelkemet gyógyítani, de az nagyon nehéz.

Egy távoli spirituális asszony javaslatára a plüsseimmel újfajta kapcsolatba kerültem. Nem tudom, hogy az energetizálás miatt-e, de nagyon különös álmom volt. Nem a története, inkább a hangulata, olyan sejtelmes és sötétkékes. De azért a story is különös volt, már amit így utólag meg bírtam jegyezni. Sopronban a Mária szobornál ezer évvel ezelőtt egy műszaki bolt volt, egy ismerős fiú is ott dolgozott az akkori szokásoknak megfelelően tintakék köpenyben. Valakivel együtt voltam, de nem az anyuval, valami pasival és bementünk ebbe a boltba, ahol a sorok között valahol a raktár ajtónál ült 4-5 köpenyes alak, jöttünkre felnéztek, én spárgát akartam venni nagyon. Az alakok közül az egyik a Bété volt, neki igencsak megörültem, a másik a Mágus, akitől viszont nagyon megijedtem. A Mágus csak fürkészve rám nézett. Akivel voltam, az elrángatott onnan. És elindultam egy néhány lépcsőfokon, ahol tovább tartott felfelé az üzlet. Még néhány sor áru is volt, aztán vége lett és onnantól hatalmas nem túl magas mennyezetű, szürkéskékben látható terembe jutottam. Kicsit talán ferde is volt a tér. Az ablakok a Várkerületre néztek. Több ilyen terem is volt, ezekben bolyongtam.

Tudom, hogy én döntöm el, hogyan érzem magam lelkileg. Ha könnyedébben élném meg... nem fájna. Ha nem mindig a magányosságomon boronganék és nem sajnálnám magam és főleg nem lennék IRIGY mindenkire, akkor sokkal könnyebb lenne. Ezen muszáj dolgoznom, csak nagyon nehéz, nagyon közel állok a végső kétségbeeséshez.

 Már hajnalban hallottam, hogy szakad az eső, verte az ablakot a fejem fölött. Ilyenkor ágyban jó maradni egész nap, tévézni, nassolni, aludni nagyokat. Egyedül voltam tegnap délután óta. Váratlanul alakult így, csak tébláboltam, nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött szabadságommal. 
A vágy mar belém időnként, olyan mélyre mereszti belém a fogait, hogy nyikkannék, mert annyira fáj. Délután félálomban arra gondoltam, él valahol egy férfi, talán olvasgat most egy fotelban ülve, vagy nézi a forma egyet, esetleg autót vezet, vagy társaságban nevetgél. Lehet, hogy egy nővel él, egy szép otthonban boldogan, talán nem túl távol tőlem. De ez a pasi egyszer boldoggá tesz engem. És azt akartam, hogy egy pillanatig érezze, várom őt. Nem is kell, hogy tudja mi ez az amit érez, érteni meg különösképpen nem kell, csak villanjon belé, mint egy áramütés.
Lassan egy hónapja lesz, hogy otthagytam a munkámat. Sokszor gondolkodom azon, hogy ez mennyire volt az én kudarcom. Nem bánom, egyetlen percig nem bántam, hogy otthagytam, csak azon töprengek, hogy kudarc-e, hogy mit csináltam rosszul, hogy idáig jutott a dolog, hogy hol kellett volna máshogy, hogy jobban kijöhessünk belőle mindannyian.Ilyenen hülyeség töprengeni. Tudom.
Most úgy vagyok vele, hogy néha kezdek pánikolni, aztán a pánik egy csendes szomorúságba megy át és ennyi. Pedig a szomorúságot kellene hagynom, megszüntetnem magamban, de az nem megy. Sírdogálok kicsit és aztán valahogy csillapodok. Az asztrológia szerint jön egy állás hirtelen. Telefonálnak és másnap már dolgozni kell, szeretni fogom, pénzt kapok érte rendesen. És hamarosan, szinte napok kérdése... Volt egy amire azt hittem, hogy ez az. Egy egész napon át boldog voltam, felszabadult. De már nem. Ahhoz túl sok idő telt el csöndben, hogy ez az legyen.
Húsvét hétfő óta gyakorlatilag beteg vagyok. Ilyen nagyon régen volt velem. Az első héten lázas is voltam. Húsvét hétfőn reggel arra ébredtem, hogy iszonytató módon fáj a torkom. Úgy gondoltam 3 nap. 3 hét lett belőle, sokat szenvedtem, torokfájás, köhögés, alig aludtam, láz, nyűg, alig volt hangom. Ma volt az első reggel azóta, hogy csak kicsit éreztem a torkomat. Köhögök még, de talán már jó lesz. Közben azon jár az eszem, mit nem mondtam ki. Kinek nem mondtam ki. Vagy mit akar jelezni ez a betegség. Talán pihennem kellett, nyugiban lennem. Sokat feküdtem, aludtam.
Dzsi megint megkavart kicsit, mindig meghatódom attól, hogy ő a világon az egyetlen ember, aki tudja mi fontos nekem, minek örülök, milyen dolgok tesznek boldoggá. Néha hoz nekem könyveket, újságot és ilyenkor nem tudok mit gondolni. Senki más nincs, aki akár csak ennyire is rám figyeljen és ez olyan mérhetetlenül jól esik nekem.
Bépén járt az eszem a napokban, hogy az a néhány nap, az volt a szerelem az életemben, hogy mennyi mindent kaptam tőle, hogy milyen hatással volt rám és milyen szép volt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megtörtént velem.

Lógok a semmibe a szakadék fölött és még csak szalmaszál sincs, amibe erősen kapaszkodjak. Mégsem félek, mintha egy puha felhő tartana, lebegés, nem félek. Könnyű vagyok és szabad... várom, hogy egyszer csak jöjjön a pánik....

Volt egy álmom, pont a "felmondásom" előtti éjszaka. Két momentumra emlékszem belőle: furcsa Kleopátra frizurám volt, mi mákosszürke színben pompázott, öregnek és csúnyának láttam magam és csodálkoztam is, miért ezt a hajat viselem. A másik az, hogy kaptam 3 levelet, mindhármat az Anyutól, de nem tudom mit írt bennük, mert csak a borítékokat láttam, ahogy a postaládából kivettem őket. Anyu kézírását olvastam, egyszerre örültem és csodálkoztam. 

A többiről most nem tudok írni...

 Több, mint fárasztó napok. Több erőt kivesznek belőlem, és olyan csekély a megnyugvás. A szex után persze hogy vártam valamit, valami kapaszkodót, ami nem jött. És ez alapból nem baj, hiszen úgy mentem bele, egy dugás, vagy tíz, mindenképpen kell. De a lelkem az persze sajdult ebbe eléggé.

Aztán volt eL, aki egy kicsit helyrerántott, már abból a szempontból, hogy naugyemégsikellekvalakinek. És hát azt is be kellett látnom, hogy vonz és izgat az ő nyersessége. Amire más biztos azt mondaná, hogy egy tapló, de én máshogy látom...

Aztán volt egy éjszakai levélváltás egy pasival, amibe még kapaszkodni is merészeltem, és ami megint úgy ért véget, mint talán 3 hete egy másik. A pasi rövid úton lekoptatott. És ott volt a Mágus levele, ami agyonnyomott és a földbe döngölt. 

Aztán hogy megint nem kaptam időben fizetést, hogy megint feszülnöm kellett és gyötörnöm az agyam, hogy valahogy megússzam, de végül megcsináltam, csak fáradtam ismét.

És jön a kedd, amikor megint oda kell mennem, ahova nem akarok már és kínlódok és gyomoridegem van erősen.

Ilyen pillanatokat élek és ezen a ponton tényleg meg kell állnom és elgondolkodnom azon, hogy mi nem stimmel velem. Valami nagyon nem. És ez már lehet, hogy túl van a Szaturnuszi hatásokon is. Pat szerint meg kell nézetnem az aurámat, hogy ki mindenki szívja ott az én energiámat... És ez így lesz.

De akkor is túlélek, mert az Anyu lánya vagyok és strammul megcsinálom. Mindent megcsinálok.

A gyerek ma összehányta éjjel az ágyát. Egy hete sem volt suliban... Kellene nekünk most már egy kis béke és nyugalom, nagyon kellene, meg is érdemelnénk és ránk férne...

 Ki lehet-e írni magamból mindent? Lehet enyhíteni bármilyen fájdalmon csak azzal, hogy írok? Nem tudom...
Itt volt egy vadidegen férfi. Amíg felért a lépcsőn, csak néztem, de tudtam, hogy rendben van ő. Aztán belépett és csókolóztunk. Akkora mint én. Mosolyog a szája. 
Hamar az ágyban voltunk és onnan már nem kellett sok ahhoz, hogy a farka a számban legyen. Hanyatt döntött és a nyelve máris a combom között. Most már nekem erről mindig CSB fog eszembe jutni: "Olyannal maga szóba ne álljon, aki nem azzal kezdi, hogy rendesen kinyalja magát." Rossz nem lehet, nincs rontás innentől. Hamar elélvezett a számba, azt hiszem talán négykézláb volt fölöttem, számban a farkával. 
Beszélgettünk, mesélt mindenfélét. Bújtam hozzá, élveztem, hogy egy férfi, egy hús vér hím akihez hozzáér a bőröm. Csókoltam, simogattam.
Aztán azt éreztem, hogy muszáj mást is, lecsúsztam rajta, le a farkáig, és hamar a számban volt megint. Szép keményre szoptam, élvezettel, jól esően. Egyszer csak azt mondta, Na add a puncidat! És szép keményen megdugott, élvezetesen, keményen. Az utolsó felvonás megint a számban zajlott, úgy hogy a farka vége a torkomat bökködte. Így élvezett el másodszor is.
Hevertünk és beszélgettünk, majd úgy háromnegyed óra múlva felöltözött és elment. Nem mondott semmit, csak kilépett az ajtón.
Arra gondoltam, ha ennyi volt, ez így finom volt, ha lesz folytatás, az ennél csak pazarabb tud lenné és ez igen jó.
De aztán később úgy vágytam volna, hogy csak valamit.. ez ilyen női hülyeség. Mert mit is... Küldtem neki egy smst, hogy finom volt. Kaptam választ. Két szót: Az biza. Tegyem oda, ahova akarom....
Aztán a nap többi része is eléggé fosul alakult, estére megint teljesen KO voltam. vagyok. elrepülni messzire... örömöt kapni. végre. nevetni, csak úgy, mert elhiszem, hogy a világ szép... ilyenek...

 ... hogy szexszelek néhány óra múlva... Nem mondhatom, hogy az idejét sem tudom, mert pontosan tudom, 2010. augusztus 21. Régen volt...

Most megint ugyanabban a kalandban vagyok, mint 3 évvel ezelőtt. Csak már én vagyok más. Tudom magamról, hogy jó vagyok az ágyban, tudom, hogy ha már túlvagyok az első pillanaton, teszem a dolgom és ezzel élvezet jár. De mégis van bennem aggodalom nem is kevés...

De szexszelek néhány óra múlva. Elengedem egy kicsit a hétköznapokat, a fájdalmat, a görcsöket. Uramisten... augusztus óta mi minden történt velem... mennyi mindent kellene most begyógyítani egy jó paráznasággal...

Csak a gyerek furcsa egyre inkább magába húz... zokog, hogy nem mondok el neki mindent őszintén...

nagyon kell nekem a szex...

 Néha pillanatokra le tudom csillapítani magamat. Olyankor nem félek. Bátran szembenézek a jövővel, tudom, hogy nem érhet minket baj és hogy erős vagyok. Aztán eszembe jut a holnap, a kézzelfogható közelség, és gyomoridegem lesz, meg félelmem, bizonytalanság és rettegés. Ez hullámzik bennem szüntelen... Pedig meg kellene nyugodnom... 

 Extrém a telihold, de legalább nem látjuk, de így is érezni, én minden porcikámban érzem napok óta. Mintha satuba lennék fogva. Vagy ez már nem is hetek, hanem hónapok, vagy évek óta így van? Nem emlékszem mikor kezdődött. Csak azt tudom, hogy magam is meglepődök, ha valamin önfeledten nevetek, olyan ritka ez most már...

Már csak azt kell fejben tartanom, hogy hányféle káoszon kellene uralkodnom nap, mint nap, úgy hogy közben dolgozzak, gyereket neveljek, pihenjek, éljek. Néha eszembe jut, hogy nem jó, amit csinálok, mert kórház lesz megint a vége, de úgy vagyok, hogy képtelenség kiszállni a mókuskerékből, egyszerűen megállítani sem tudom, nemhogy kipottyanjak belőle... Hogy forintra ki volt számolva a pénzem, aztán az autóm elromlott, a netemet kikapcsolták és ma kaptam még egy felszólítást. Hogy mennek a hetek és közben rendeznem kellene az otthoni lakást, rendeznem kellene az adóbevallásomat, egy csomó mindent, de legtöbbször csak a legégetőbbekig jutok el, mert nincs erőm, bátorságom és legtöbbször pénzem se, többre....

Mindeközben fáradt vagyok, kiégett, szomorú, minden ami szarság... A munkám kiszívja a vérem... ideges vagyok, motiválatlan,kétségbeesett de legfőképpen fáradt... Olyan, mintha egy hatalmas hegyet próbálnék kiskanállal elhordani...

Sokszor elgondolkodom, hogy hol az öröm az életemben? Igaz, van kicsi öröm, a fiam. Ő öröm, ő az ami erőt ad bármihez is. Sokszor az jut eszembe, hogy jó lenne eltűnni hirtelen, mint aki sosem volt, hogy a bajok, amik lógnak rajtam, egyszerre csak lehullanának rólam, és könnyű lennék, mint rég. csakhogy én nem hagyhatom cserben őt, ha már mindenki más úgy hagyta...

Réges régen többször gondoltam arra, meg lesz a böjtje ennek a szép kerek életemnek... Hát böjtölöm, veszettül böjtölöm....

 Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

(Jozsef Attila)

 Igazából semmi újat nem tudok meg. Semmi elképesztően új dolgot a saját életemből, egyszerűen csak úgy alakulnak a dolgok, hogy szép lassan apró darabkákból összeáll egy kép én meg szép lassan hátrálok egyre távolabb és először homályosan, aztán egyre élesebben látni kezdem. És amit látok, attól néha napokig nem térek magamhoz.

Nemrég volt Apu és az én összes viszonyulásom hajdanvolt pasijaimhoz. Hogy kiderült miért úgy, miért olyan hitetlenül álltam hozzá bármilyen hímhez, hogy soha nem hittem el, hogy szerethető vagyok. Ezen napokig jártattam az agyam, hogy kijövök-e ebből valaha, hogy tudok-e úgy közeledni pasihoz, hogy többet és jobbat akarjak, ne alacsonyítsam le magam, hanem kiharcolhassam azt ami nekem jár. Figyelmet, tiszteletet, elfogadást, szerelmet, hogy n mondjam: rajongást és kényeztetést. Hogy egy kapcsolatban végre ne az én dolgom legyen a kényeztető szerepe, ne én oldjam meg a dolgokat, ne én tervezzek és ne én finanszírozzak.

A netes pasik közül ő még egy igen jobb fajta. Kedves, derűs, kicsit visszafogott, de szenvedélyes. Tetszett. Pedig az elején majdnem le is koptattam, nem sokat akartam vele foglalkozni. Aztán belelendültünk. Nagy levelezés, nagy smsezés, telefonálás, hangjától olvadás. És mindenekelőtt vágyakozás. Erős. Húzás. Sok.

Aztán egyszer csak egy levélben elkezdtem arról írni, hogy nem vagyok már fiatal, nem vagyok vékony, és úgy nagyjából mennyire nem vagyok jó nő. Úgy belekeveredtem, hogy a végén normális ember sikítva menekült volna előlem... Ő kedvesen és türelmesen viszonyult ehhez a szituhoz, annyit javasolt, hogy skypon nézzük meg egymást, ettől én bepánikoltam, leléptem, hülyepicsáskodtam.

Aztán bőgtem. Azóta visszafogottabb köztünk a kommunikáció.

Azt kérdezte a cihó, hogy de az anyukám elfogadott engem. Ugye? 

Hát nem... emlékszem, amikor tinédzser voltam és sírtam, hogy senki nem fog szeretni, mert csúnya vagyok az én anyukám mindig csak azzal nyugtatott, hogy de olyan bájos arcom van. Mindig ezt mondta, később is, amikor már felnőtt voltam. Mindig. Sose azt, hogy kislányom, de hiszen te gyönyörű vagy. Ezt sose mondta. Én úgy nőttem fel, hogy igazából egy csúnya kislány vagyok. És amikor mostanában végignézem a régi képeimet csak akkor csodálkozom el, hogy a mai szememmel és a távolsággal látom, hogy mennyire szép voltam. Formás és szép. Csak soha senki nem mondta, hát honnan tudhattam volna?

Két napot sírtam ezen.Ma már nem sírok, ma már csak belülről vagyok szomorú.

Pénteken itt voltak a barátaim, akkor még a nagy smsezés közepén voltunk. Azt mondták rám, hogy ragyogok, hogy szép vagyok... engem életre kelt ha egy picit is azt érezhetem, hogy valakinek én kellek, hogy valaki méltónak tart arra, hogy rám figyeljen, hogy nőként szeressen, közel jöjjön hozzám és kíváncsi legyen rám... 

Rám. Nem egy puncira, ahogy a legtöbb netes pasi (ő is), nem puncira, hanem rám, akinek mellesleg van egy puncija is.....

Ma, amikor autóztam hazafelé, kívántam őt, legszívesebben azonnal odarohantam volna hozzá, leszoptam volna, nem sokat gondolkodva semmin. Most este is, végig ez az érzés volt bennem, az izgalom és a vágy. Aztán arra gondoltam, hogy majd a jelekből kiderül, kell-e nekem vele találkoznom. Mert valahol legmélyen azt éreztem, hogy nem.... Aztán láttam feltűnni a cseten. Nem írt rám, beléptem a társkeresőbe, rám írt, de mire válaszoltam kilépett, a cseten zöld volt, nem írt rám. Nem kell hogy tápláljam ezt a vágyat. Úgy gondolom ez az üzenete ennek.

Valakivel basszál a hétvégén! Írta rám a másik netes pasi. Milyen igaza van... gondoltam....

 Az utóbbi időben egyszer csak szépen kitisztult az agyamban a felismerés, hogy számtalan kefélésben volt részem az elmúlt 4 és fél évtized alatt, de szerelemben sose. És aztán az asztrológus meg is erősített ebben. Vagyishogy úgy 5 éve volt egy szerelemke az életemben, de mivel mindketten csaltunk az a kapcsolat eleve halálra ítélt valami volt. De az érzés, amit felidézek magamban, és a szeretkezésünk íze, az valami nagyon finom volt... sose előtte, azóta meg de pláne... Bár amikor Kácséval szeretkeztem az előző lakásban 2 éve ősszel, egyszercsak valami hihetetlen érzés kerített hatalmában, a boldogságtól sírtam. Zokogtam, mert annyira boldog voltam... Létezik olyan, hogy az ember csak pillanatokig szerelmes?

Mostanában olyan iszonyatos erővel tör fel bennem a vágy egy pasiután, egy ölelés után, egy édes szex után, állandóan ekörül jár az agyam, magam sem értem miért tombol bennem mindez most ilyen erővel. Az asztrológus azt mondja most az a dolgom, hogy rendet tegyek az életem különböző területein. Mindegyik területen, módszeresen átvizsgálni,selejtezni, emberi kapcsolatot, felesleges emlékeket. Majd ha rend lesz, akkor jön kisebb pasi, kisebb kapcsolat. Szerelem pedig 7 év múlva... De az szerelem lesz... Olyan hihetetlen az egész... A fiam pont 18 lesz....

Addig meg én vagyok csak. 

Visszaregeltem a társkeresőre, az egyikre, mindegy. játszom... Bár rohadtul nem szeretem magam ezért, bár rohadtul elegem van ebből, de mégis belemegyek a játékba, valószínűleg az egom belehajt. Annak jót tesz. 

eL írt egy válaszesmest, hogy gáz van... el nem tudom képzelni, mi....

A pasi dolgon való pörgés lehet, hogy annak a jele, hogy az életem kicsit kezd helyrerázódni... kvázi nincs más bajom.....Pedig ez nem így van... súlyos gondjaim vannak Dzsivel, és azzal, hogy a problémákba a gyerek betegszik bele....

 A szerdákat alapból nem tartottam valami izgalmas napnak sohasem. Izgalmas tegnap se volt. Csak meglepő. Eléggé. Este egyszercsak felhívott eL. ami persze nem egy nagy ügy, hiszen egy időben szinte kétnaponta hívott. Ám. Valamikor a nyár elején történt... Akkor már vagy majd 3 éve hívogatott eL, álló farokkal ismételtette el velem újra milyen az amikor a szám és az ő farka találkozik. Izgatott engem. a flegmasága, a ridegsége és a kitartása. De azt gondoltam sose fogunk szexszelni. Aztán egyszer jókor hívott és én meg kiváncsi voltam rá. 
A szex közöttünk meglehetősen önző volt részéről. Szinte hozzám sem ért, a farka megjárta a számat, nyomtunk valami mocskos dolgot, aztán elég gyorsan ruhában állt az ajtóban. Megcsókolt, megkérdezte, hogy ha hív, felveszem-e a telefont. Mondtam igen, és kilépett az életemből. Azóta nem hallottam róla. Semmit. Tegnap estig. Azt mondta, hogy várta a hívásomat... És bár egy rohadék önző fasz, annyira izgatja a fantáziámat, hogy akármilyen megalázó helyzetbe kavar bele, le fogok vele feküdni újra.

Ma KáCsé. is hívott. Először számonkérő volt, aztán mintha visszavette volna, a végén arról beszélt, hogy érdekelte a hogylétem. Sírtam, miután letettük a telefont, egy nagyon fasz hangulatú valami volt. Fájt nekem, hogy elveszett az a boldogság, ami még az előző lakásomban köztünk volt...

Szex kell nekem.

 Mozizom. Minden szendergésnél mozizom. Becsukom a szemem, és elképzelek egy filmet, amiben én vagyok a főszereplő, amiben egy pasi a másik nagyon fő szereplő és a dolog oda fut ki, Hogy a pasi eszeveszetten kíván engem és nem lát nagyobb boldogságot e földi létben,mint hogy engem a karjaiban tartson.

És persze a makkanás moziban ez egy beteljesült szerelem, amiben egymáséi leszünk, csodálatos szexben lesz részünk, olyan csodálatosban, hogy abba se akarjuk hagyni sohasem.

Makkanás az az ébrenlét és az álom közti átmeneti állapot, Dzsi hívta így mindig. 

Elképzelem A-t, ahogy utánam jön autóval, csak azért, hogy itt a parkolóban szenvedélyesen megcsókoljon, és utána a derekamat átölelve menjünk fel a lakásba, hogy ott a nyakamba is belecsókoljon, hogy kitaláljak faszságokat, hogy mégse szeretkezzünk, majd hagyjam magam meggyőzni arról, hogy de mégis.

A valóság mindeközben az, hogy 1. A. a tanítványom volt 100 évvel ezelőtt, amikor még a nemzet napszámosa voltam. Utoljára 10 éves volt, amikor láttam, de most olyan izgalomba tud tartani, mintha ő lenne MR Amerika. vagy még annál is jobban.

2. Augusztus óta nem volt férfi a közelemben. és egyhamar azt gondolom nem is lesz.

3. Ha jól végiggondolom esélyem sincs, hogy bármi is változzon ebben. Egy sivatag a lelkem, és a vágymozi, nem más mint hallucináció.

Még jó hogy van egy professzionális vibrátorom.

Úgy szocializálódtam, hogy majd 40 éves koromig, minden nap minden órájában egyetlen motivációval léteztem, azzal, hogy megfeleljek az apámnak.Azzal, hogy valamilyen módon elnyerjem az ő elismerését, az ő figyelmét és az ő szeretetét. Soha nem sikerült. Ezt az egész dolgot az anyukám még erősítgette is bennem. Emlékszem már felnőtt voltam és amikor egy jó álláshoz jutottam Anyu meg is jegyezte, hogy még az Apu is milyen büszke rám. Büszke volt. Persze. És minden este szertartásosan puszit adtam neki, miközben ő nézte a tévét. A számon érzem a borostát az arcán. Gépiesen mondta hogy jóéjszakát.

Úgy vágytam arra, hogy életem első és egyetlen férfija egyáltalán emberszámba vegyen.
Így nőttem fel.

Csoda, hogy ma sem hiszem el magamról, hogy méltó vagyok egy igazán nagyszerű férfi szerelmére?  

Álmomban egy gazdag ember házában jártam. Gyönyörű helyen. Vágytam a szerelmére, a figyelmére, de nem tudom, hogy vajon megkaptam-e. Már az álmomba is bekúszott a legfőbb kérdés, ami mostanában legtöbbször az agyamban kattog: meddig bírok egyedül élni.
ami történt velem, az tanítás, az komoly tapasztalat. Sok mindent kellett ennek kapcsán végiggondolnom.
25-én éjjel vittek be a mentősök a kórházba.  Hordta a havat a szél. Úgy. Klasszikusan. A kórházban, amikor a mentőből kiültem a hordszékre, ami jéghideg és havas volt, pont az arcomba fújta a szél a havat. Sírtam. Amikor ovis voltam, az anyukám szánkón húzott az oviba, sírtam amikor a szél belefújt a számba. Azóta is utálom. Mindig sírok ettől. Anyu akkoriban a rózsaszín sálamat kötötte a szám elé, hogy ne érjen a szél.
Aztán a kórház. A teljes kiszolgáltatottság állapota. Amikor csak fekszem, nézem a semmit a fejem fölött, próbálom nem érezni a húgyszagot, nem hallani a hörgést, a sípoló tüdőket. Egyre csak kértem az angyalokat, segítsenek gyógyulni, segítsenek kijutni. Mint a börtön olyan volt minden.
Meghalt egy néni a velem szemben levő ágyon. Két napja volt benne, sikított, áriázott a fájdalomtól. A lánya azt mondta, hogy a csöndes halálért imádkozik. A néni végighörögte az utolsó éjszakát, aztán, másnap reggel elaludt csendesen. Odanéztem és úgy tűnt nem mozdul. Azt hittem csak képzelődök. Aztán jött egy nővér gumikesztyűben, kezében madzagos kis kártyákat tartott és akkor tudtam, hogy ez a lábcédula, hogy a néni elindult a Fény felé. Kihúzták belőle az összes csövet, elvitték az ágyneműjét, aztán a lepedőt két oldalról ráhajtogatták. Mint valami egyiptomi múmia, úgy feküdt  ott az ágyán még vagy három órán át. Misztikus volt, szomorú.
Aztán a másik néni, aki mint egy medve, olyan hangokat adott ki, semmilyen kommunikációra nem volt képes, csak dörmögött, hörgött megállás nélkül. Egyszer éjjel elcsíptem, ahogy a dörmögésből összeállt egy mondat: Nem bírom már... Másnap elvitték az elfekvőbe. 97 éves és senki nem látogatta.

Magamra kell figyelnem, vigyáznom, és figyelnem. Pihennem, örömöket megélnem, barátokkal lenni, kiállításokra járni, fodrászhoz és sétálni. Ezeket meg kell tennem magamért. Nem szabad még egyszer idáig eljutnom. Tilos.
Kácsé jóformán csak azért hívott, hogy lebasszon. Á. amellett hogy lebaszott legalább picit aggódott, senkitől nem kaptam, azt, ami miatt talán tudat alatt az egészet bevonzottam magamnak. Babusgatás, ölelés, szeretést, védést. 
Úgy szeretném.
Lábadozok. sokat fekszem, a munkával hétfőig nem foglalkozom, aztán diéta, és önzés. Így...
Ma szilveszter. Kezdet és vég....
 

"Egy alma alakú házban laktál, és tűzpiros földig érő ruhát viseltél, és ültél egy fotelban, ami hatalmas volt, és csak mosolyogtál. Olyan megnyugtató volt az egész..."

Soha nem kételkedtem benne, de most már teljes bizonyossággal tudom, hogy létezik, van ilyen. A szeretet tériszonya. Van, mert éreztem.

Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem...

Pilinszky János

De a vége nem ilyen jó....

Befejeztem, abbahagytam, nem lesz új kapcsolat, új szerelem meg egyáltalán nem. Megkérdezte tőlem É. hogy egyáltalán voltam-e valaha szerelmes. Nem vagyok benne biztos, hogy igen....

 

Persze, hogy semmi sem véletlen, az sem, hogy hónapok múltak el anélkül, hogy egyáltalán ránéztem volna BP könyveire. Az egész szerelmünk ott van a könyvespolcom egy sarkában, kettőt kaptam a szerelem elején a lángolásban. Ma pont ezt a kettőt emeltem le és benne a dátum kicsit talán szíven is ütött. 2006. november 27. Pontosan 3 nappal később volt az első találkozásunk, akkor vártam őt meg dobogó szívvel, akkor nyalta le a rúzst a számról, akkor mondta, hogy "Te egy gyönyörű nő vagy!" Nem sok jutott nekünk, talán, ha igazán belegondolok egy jó hónap, január 5-én már a Nagy Lebukásban voltam benne és onnantól már csak rosszabb lett minden. Az is ami kettőnk között volt és az életem is. Egy évvel az első találkozásunk után már semmi nem volt a mi "szerelmünkből". És akkor már az Anyukám sem élt.

Amit BP-től kaptam, az őrületes szexszen kívül, az sarkaiból forgatta ki az életemet, a gondolkodásmódomat, azt ahogy a világot és benne magamat szemlélem. Ami most vagyok, az mind akkor született meg bennem. És bár az elválásunk, ahogy vége lett, nem volt jó, nem volt tiszta és szép, és az sem, amilyen apró szarságok rontottak azóta a kettőnk "barátságán", de amit ő hozzáadott a létezésemhez az iszonyatosan sok és iszonyatosan jelentős. Most kezdem igazán csak felfogni.

Az sem véletlen, hogy most ezen így jár az eszem. Most megint azt érzem, hogy van egy pasi, aki hihetetlenül nagy hatást gyakorol rám. Megborzongok tőle, vonz, de ugyanezzel az erővel menekülnék is előle, félek belebonyolódni és félek magamat is újra igazán megmutatni. Tegnap azt mondta nekem, hogy "te egy titokzatos nő vagy..." én nem gondolom ezt, viszont azt gondolom, hogy belémlát, hogy sokkal többet tud rólam, mint én magam tudok magamról.
Vonz szexszuálisan, vonz spirituálisan, vonz mindenhogyan. 
Egyidős velem, közel 30 éve kerekesszékben ül, olyan energiái annak, olyan jókedve, olyan világlátása, ami lenyűgöz. És vonzz, ahogy engem lát, szépnek, nőnek,a vágy tárgyának...

Vagy... és ettől félek talán a legjobban, van valami, amibe többet képzelek bele, mint ami. És csak misztifikálom, csak akarom, hogy jöjjön még egyszer valami olyan az életembe, mint BP volt. Jöjjön, szeressen és tartson tovább, legyen mélyebb és boldogabb...

Tényleg úgy van, nehéz ennyi idősen szerelembe esni. Az ember olyan nagyon sok fájdalmat és kudarcot hordoz magában, hogy már mindentől fél, már csak a görcsei vannak, és nagyon, de nagyon nehezen tud túllépni önmagán.