Ki lehet-e írni magamból mindent? Lehet enyhíteni bármilyen fájdalmon csak azzal, hogy írok? Nem tudom...
Itt volt egy vadidegen férfi. Amíg felért a lépcsőn, csak néztem, de tudtam, hogy rendben van ő. Aztán belépett és csókolóztunk. Akkora mint én. Mosolyog a szája.
Hamar az ágyban voltunk és onnan már nem kellett sok ahhoz, hogy a farka a számban legyen. Hanyatt döntött és a nyelve máris a combom között. Most már nekem erről mindig CSB fog eszembe jutni: "Olyannal maga szóba ne álljon, aki nem azzal kezdi, hogy rendesen kinyalja magát." Rossz nem lehet, nincs rontás innentől. Hamar elélvezett a számba, azt hiszem talán négykézláb volt fölöttem, számban a farkával.
Beszélgettünk, mesélt mindenfélét. Bújtam hozzá, élveztem, hogy egy férfi, egy hús vér hím akihez hozzáér a bőröm. Csókoltam, simogattam.
Aztán azt éreztem, hogy muszáj mást is, lecsúsztam rajta, le a farkáig, és hamar a számban volt megint. Szép keményre szoptam, élvezettel, jól esően. Egyszer csak azt mondta, Na add a puncidat! És szép keményen megdugott, élvezetesen, keményen. Az utolsó felvonás megint a számban zajlott, úgy hogy a farka vége a torkomat bökködte. Így élvezett el másodszor is.
Hevertünk és beszélgettünk, majd úgy háromnegyed óra múlva felöltözött és elment. Nem mondott semmit, csak kilépett az ajtón.
Arra gondoltam, ha ennyi volt, ez így finom volt, ha lesz folytatás, az ennél csak pazarabb tud lenné és ez igen jó.
De aztán később úgy vágytam volna, hogy csak valamit.. ez ilyen női hülyeség. Mert mit is... Küldtem neki egy smst, hogy finom volt. Kaptam választ. Két szót: Az biza. Tegyem oda, ahova akarom....
Aztán a nap többi része is eléggé fosul alakult, estére megint teljesen KO voltam. vagyok. elrepülni messzire... örömöt kapni. végre. nevetni, csak úgy, mert elhiszem, hogy a világ szép... ilyenek...
