Lassan talán eljutok a tudatosságnak arra a szintjére, hogy az elém toluló jeleket ne utólag fejtsem meg, hanem előre legyek egészen biztos jelentésükben. Bár azt gondolom tudat alatt ez ma már teljesen jól működött.
Már akkor éreztem, hogy túlságosan őszintén szedem elő önmagamból az érzéseket, amikor a cihónak fél órán át csak arról beszéltem, hogy nem szeretem ezt a munkát, mert nem tudok hinni benne, mert nem jó, amin dolgoznom kell, nem szeretem a helyet, nincs sikerélményem és egyedül vagyok abszolút. Igazából az alapot akkor teremtettem meg a szavaimmal. Aztán este az ágyban hangosan kimondtam az angyaloknak, hogy mit szeretnék. Alkotó, boldoggá tevő munkát. Ma reggel egy félmondattól összeugrott a gyomrom, de aztán lehiggadtam, és később volt egy vicces jelenet is, amikor az íróasztalomra csöpögő azonosítatlan barna léről megállapítást nyert, hogy az jel és fentről jön, figyelni kellene rá.
Nem. Igazából azt hiszem akkor tudtam, amikor elolvastam a mai horoszkópot, bár mondtam már a szerzőjének, hogy megígérem, csak utólag fogom, mert az talán túl általános nekem, és nem is hergelem magam vele. De aztán ma csak elolvastam, és az volt benne, hogy a változás jó, és jobbat hoz. Egyből utána pedig az is történt, hogy a mai mantrát is elolvastam Mágus otthagyott naptárján, az meg az a híres mondat, amit nem fogok tudni rendesen idézni, mindegy az a lényege, hogy ne sírj, mert vége, nevess mert megtörtént. Mondjuk utóbbi annyira nem adekvát a helyzetemhez, de hát legyen. Akkor is éreztem, hogy nem véletlenül beszél a mantra is a befejezésről.
Tulajdonképpen nagyon elegánsan viseltem a kirúgásomat, ez köszönhető a horoszkópnak, mert abból megtanultam, hogy jobb jöhet. És köszönhető annak is, hogy igazából megkönnyebbültem attól, hogy ezek már nem az én problémáim lesznek. És egyből világosan össze is állt a kép, hogy a hátam mögött milyen módszeres munka volt ebben a mai bejelentésben, és hogy igazából milyen szép is ez. Sokféle tapasztalat az emberek világából. A főnököm, akinek a karmája az erős nő, az erős nő, aki olyan gyenge, olyan bizonytalan, hogy csak úgy tud fennmaradni, ha egyedül marad, és vagyok én, az elegáns balfasz, aki majd éhen pusztul, vagy legalábbis utcára rakják a batyuját, mert kilépek ebből a zűrzavarból, mert se ápolda, se lelki segély nem vagyok. A főnököm mondott néhány elég nevetséges mondatot, eléggé hülye indokokkal, én is mondtam balfaszságot (pl a joviális és a lojális szavakat keverem mindig, elképesztő, hogy lehetek ennyire hülye....), de lényegében úgy értékeltem én voltam a fölényesebb, én voltam az intelligensebb és én maradtam a higgadtabb is.
Holnap bemegyek, még átadom a nagy nehezen megszerzett információkat, megírok néhány búcsúmailt. Pl. írnom kellene a prémium kategóriás pasinak, legalább írhatok neki, csak úgy jól esne, hogy lenne egy mail, amit tőlem olvas...Jaj eléggé ostobácska pinna tudok lenni... Aztán hazajövök időben, eldőlök és olvasok, vagy éppen tejbedarát főzök és jól megeszem sportszelettel. Annyi sztem jár nekem....
Arra gondoltam nem is keresgélek munkát jövő hétfőig, alszom, sétálok, olvasok, tévét nézek, ilyesmi... de elém sodródott egy emailcím, oda elküldöm az önéletrajzomat. Most már úgy kell mondani, cévémet...
Amikor vége valaminek általában felteszem magamnak a kérdést, mit szeretnék most. Az aktuális válaszom: sütiboltot.
*:) Ez csak most jutott eszembe, hogy a dobszerdát nem a szerelemcsütörtök szokta követni? Jobb helyeken legalábbis...:)
