Ezt a mondatot - mármint a címet - végül is Mágus rakta össze így, de tény, angyalokat kaptam hitelbe. Van bennem egy ilyen aggodalom, hogy ne legyek túlságosan lila, túlságosan elfogadó, túlságosan okkult. Hanem csak pont annyira menjek bele ezekbe a dolgokba, ahogy nekem kellemes, és amivel erősíteni tudom magam. Mert valószínű azért is kezdtem el foglalkozni ezekkel. Hogy ha már annyira magamra hagytál Univerzum, legalább valami kapaszkodást adj. És akkor jöttek ezek a dolgok. A tarot, ami kihúzott az első mély gödörből, aztán a jóga és a buddhizmus, ami kinyitotta a szemem, aztán sorba a többiek. Az asztrológia erőt adott és most az angyalok. Ja igen. hitelbe, mert nem volt pénzem az angyaltanfolyamra, de azt mondta az asszony, hogy nekem most szükségem lesz az angyalokra, menjek hitelbe. Így alakult. Különös volt, remélem jól csinálom, bár van ugye nekem egy igazi védőangyalom, aki segít nekem, ha vacak vagyok angyalkommunikációban akkor is. Abban bízom, hogy ha már állás ügyben olyan gyorsan intézkedtek, akkor nem hagyják, hogy nagy bajok legyenek velem...

Ma véletlenül belekattintottam a Pax tévé műsorába. amúgy imádom, hogy megint vannak tévéműsorok, nemcsak az a szenny 3 adó, amit eddig bírtam nézni. szóval a pax-on egy 2005-ös Mesterkurzus előadás volt, amin Popper Péter beszélt arról, hogy hogyan tehetünk jót magunknak. Nagyon élvezetes volt az előadás. Ültem és hallgattam, tetszett eléggé. a lényeg valami olyasmi volt, hogy le kellene lassulni. Azzal tesszük a legrosszabbat magunknak, ha kapkodunk és türelmetlenek vagyunk. Meg is néztem, lesz ez még, meg fogom nézni újra.

Szóval hogy mit kértem az angyaloktól... nem nem pasit, pedig egy jó ölelés annyira jól jönne bármikor... anyagi biztonságot kértem, mert azt hiszem ez veszi el az összes erőmet... (azt írtam elsőre, az össze esőmet...) 

 Az elmúlt egy hónapban nulla, azaz 0 db sikerélményem volt... Úgyhogy talán ezért esik még ezerszer olyan jól egy levél, amit az előbb kaptam egy volt kollegámtól és így kezdődik:

"Nem tom miért, de téged sok mindenért lehet imádni! Az őszinteségedért, a jófejségedért, az élettapasztalataidért, a különleges, sőt kifinomult látásmódodért, és sorolhatnám még, de akkor nem lenne elég a görgető sáv sem.... Kár hogy csak meglett vén fejjel ismerhettelek meg, de a lényeg, hogy ismerlek."

Tegnap azon gondolkodtam, hogy milyen világban élek. Hogy a tévében azt mutatják, hogy négy a végletekig ostoba picsa, hogyan küzd meg egy nem túl okos, viszont pasis pasiért. Megküzd. Négy nő. Egy pasiért. Mit fog gondolni minden tízéves? Hogyan kell udvarolni a nőnek? Milyen hagyományos szerepek és szertartások vitték tovább a lelkeket eddig? És mi következik ezek után?

Az ilyen egyedül ülős szombatokon mindig azon jár az eszem, hogy egyszercsak történik valami csoda. Valami lesz, amitől hirtelen öröm lesz ezen a magányos estén, hirtelen felpörgés és megnyugvás, hogy ne mondjam boldogság. De az ilyen estéken általában nincs más csak az este maga.

Bevillannak képek, ahogy bejártam dolgozni. Utcák, amerre mentem. Nem tudom megfogalmazni az érzést, ami ilyenkor átfut rajtam. Nem félelem, nem szorongás, nem tagadás, mégis az összes együtt. Talán egy nagy nem villan meg bennem de zsigerileg. Istenem, annyira nagyon jó, hogy nem kell hétfőn újra nekiindulnom. Akármi lesz, akárhogyan, ez egy hatalmas kegyelem számomra...

Az "utódom" egy asszisztens lett, egy könyvelő. Mit mondjak? Proliság van....

Ma itt volt Dzsi. Valami könyvet keresett, mondtam neki, hogy megnézem majd, valahol a kezemben volt. Erre bejött ide, feltúrta a dobozomat, lepakolt egy sor könyvet, és mindent úgy hagyott. Nagyon ideges lettem tőle. Azt meg már meg se jegyzem, hogy kurvára nem jutott eszébe megkérdezni, hogy hogy vagyok. Pedig talán most úgy lenne oka ennek a kérdésnek. Mesélt Iviről, hogy most már nem őbelé szerelmes, hanem 52 évesen leszbikus lesz. És megint csak meg kell kérdeznem, hogy milyen kibaszott egy világ az, amiben kénytelenek vagyunk élni?

Igazából szerettem az őszt. illik hozzám ez a bágyadt fény, illik az elmúlás melankóliája, egy csomó szerelmemet az ősznek köszönhetem. Ősszel mentünk az Ándrésszel Prágába például. És ősszel született a fiam.
De az ősz most már évek óta egyetlen érzést hoz elő mindig. A fájdalmat. Anyu szeptemberben került be a kórházba és november 20-án halt meg. Az egész akkori ősz az ő elmúlásáról szólt. Azóta minden ősszel az ő elmúlásának stációit járom végig újra meg újra. Az az ősz nagyon napos, meleg hosszú derűs ősz volt, mégis az első hó már november elején leesett. 

Három éve már.

Csudálatos valami az ember! Olyan sokszor rájöttem már erre, és ahogy egyre tudatosabban élem az életemet,  igyekszem mindig kicsit kívülről figyelni az eseményeket és benne magamat is. Hogy reggel jön egy köcsög, kurva nagy Lexussal, naná hogy szlovák rendszámmal és fekete napszemcsóval, naná hogy folyamatosan telefonál, de legalább nem az a fos lóg ki a füléből, de behajlított könyök, teló a fülön. Befurakszik. Elém. Köcsög. Aztán amikor melléaraszolok később, jó morcosan ránézek. Persze felfele. Mert a Lexus ülése kurva magasan van. Anyád. Pislogok magasra. Jól beszart tőlem....

Volt főnököm reggel. Főzöm a kávét. Maradjak egy fisi-fosi melóra. Nem maradok, hát az hogy lehet. De már tudtam tegnap is. Persze hogy tudtam, menj a fenébe. De nem mondom ezt. Elsunnyogom. Aztán tisztességgel átadok mindent, úgy ahogy nekem sose. Miközben sorolom, akkor jövök rá: Picsába, kurva sokat melóztam.

Pina, aki kinyírt. Jön elképedve, hát hogyhogy nem maradsz, a főnök azt mondta. Mosolygok mint egy buddha. Magánozik, gyerek, baleset, aggodalom. Közben azt nézem, tényleg azonos fazon, mint ahogy a Mágus mondta, és ma ugyanazokban a színekben mint én: fekete, piros. Csak rúzst nem használ, ami nekem dögvörös. Anyád!

Szívom a cigiket marokszám, csak hogy Katával kint röhögjünk. Kijöjjünk a pincéből, mint egykor április negyedikén, fellélegezzünk és röhögjünk. Könnyesre. A saját kínunkon. Én azon hogy megyek, ő azon, hogy marad. Egyik se a tökéletesség. Katát sajnálom itthagyni. Ilyen emberekkel kurva jó együtt dolgozni. A francba!

Elmegyek a munkaügyre. ragaszkodom hozzá, hogy engem kirúgtak. És ahhoz hogy minden papírt postán, nem akarok idejönni többé. Csak jobb lesz, mondják a pénzügyes lányok.

Figyelem magam: mikor omlok össze. Ha össze nem is, de mikor hatódok meg, vagy mikor szomorodom el a soha többet szédülete miatt. De csak a gépem kikapcsolása megy nehezen. 

Írom a viszlát mailt. A prémium kategóriás faszinak is, de semmi elérhetőség, telefon, fonal, csak a lelkemnek jó, hogy tudja. És leginkább az, hogy azt tudja, ez a cég és én, nem ugyanaz. Már.

Azért szomorú vagyok. Minden ilyen dolog kudarc. Mégis. De pontosan tudom, hogy mi volt benne nekem a tanítás. Hogy megtörténhet. A főnökömnek, hogy kimondjak dolgokat, amiket ő is tudott, csak nem akart vele szembesülni. Azt hiszem leginkább neki volt tanulás a mi találkozásunk, csak ő nem így éli meg. Még úgy tudtam volna neki mondani dolgokat, de azt hiszem ebben ennyi volt.

Itthon sírtam, mélyen, belülről.

Lassan talán eljutok a tudatosságnak arra a szintjére, hogy az elém toluló jeleket ne utólag fejtsem meg, hanem előre legyek egészen biztos jelentésükben. Bár azt gondolom tudat alatt ez ma már teljesen jól működött.

Már akkor éreztem, hogy túlságosan őszintén szedem elő önmagamból az érzéseket, amikor a cihónak fél órán át csak arról beszéltem, hogy nem szeretem ezt a munkát, mert nem tudok hinni benne, mert nem jó, amin dolgoznom kell, nem szeretem a helyet, nincs sikerélményem és egyedül vagyok abszolút. Igazából az alapot akkor teremtettem meg a szavaimmal. Aztán este az ágyban hangosan kimondtam az angyaloknak, hogy mit szeretnék. Alkotó, boldoggá tevő munkát. Ma reggel egy félmondattól összeugrott a gyomrom, de aztán lehiggadtam, és később volt egy vicces jelenet is, amikor az íróasztalomra csöpögő azonosítatlan barna léről megállapítást nyert, hogy az jel és fentről jön, figyelni kellene rá.

Nem. Igazából azt hiszem akkor tudtam, amikor elolvastam a mai horoszkópot, bár mondtam már a szerzőjének, hogy megígérem, csak utólag fogom, mert az talán túl általános nekem, és nem is hergelem magam vele. De aztán ma csak elolvastam, és az volt benne, hogy a változás jó, és jobbat hoz. Egyből utána pedig az is történt, hogy a mai mantrát is elolvastam Mágus otthagyott naptárján, az meg az a híres mondat, amit nem fogok tudni rendesen idézni, mindegy az a lényege, hogy ne sírj, mert vége, nevess mert megtörtént. Mondjuk utóbbi annyira nem adekvát a helyzetemhez, de hát legyen. Akkor is éreztem, hogy nem véletlenül beszél a mantra is a befejezésről. 

Tulajdonképpen nagyon elegánsan viseltem a kirúgásomat, ez köszönhető a horoszkópnak, mert abból megtanultam, hogy jobb jöhet. És köszönhető annak is, hogy igazából megkönnyebbültem attól, hogy ezek már nem az én problémáim lesznek. És egyből világosan össze is állt a kép, hogy a hátam mögött milyen módszeres munka volt ebben a mai bejelentésben, és hogy igazából milyen szép is ez. Sokféle tapasztalat az emberek világából. A főnököm, akinek a karmája az erős nő, az erős nő, aki olyan gyenge, olyan bizonytalan, hogy csak úgy tud fennmaradni, ha egyedül marad, és vagyok én, az elegáns balfasz, aki majd éhen pusztul, vagy legalábbis utcára rakják a batyuját, mert kilépek ebből a zűrzavarból, mert se ápolda, se lelki segély nem vagyok. A főnököm mondott néhány elég nevetséges mondatot, eléggé hülye indokokkal, én is mondtam balfaszságot (pl a joviális és a lojális szavakat keverem mindig, elképesztő, hogy lehetek ennyire hülye....), de lényegében úgy értékeltem én voltam a fölényesebb, én voltam az intelligensebb és én maradtam a higgadtabb is. 
Holnap bemegyek, még átadom a nagy nehezen megszerzett információkat, megírok néhány búcsúmailt. Pl. írnom kellene a prémium kategóriás pasinak, legalább írhatok neki, csak úgy jól esne, hogy lenne egy mail, amit tőlem olvas...Jaj eléggé ostobácska pinna tudok lenni... Aztán hazajövök időben, eldőlök és olvasok, vagy éppen tejbedarát főzök és jól megeszem sportszelettel. Annyi sztem jár nekem....

Arra gondoltam nem is keresgélek munkát jövő hétfőig, alszom, sétálok, olvasok, tévét nézek, ilyesmi... de elém sodródott egy emailcím, oda elküldöm az önéletrajzomat. Most már úgy kell mondani, cévémet...

Amikor vége valaminek általában felteszem magamnak a kérdést, mit szeretnék most. Az aktuális válaszom: sütiboltot.

*:) Ez csak most jutott eszembe, hogy a dobszerdát nem a szerelemcsütörtök szokta követni? Jobb helyeken legalábbis...:)

 Egész életemben olyan valakire vágytam, aki a semmiségeimet tudja becsülni kissé...

Na igen. A kellemes keverék az én vagyok. Pontosan így hangzott:  te egy erotikus kisugárzású nő vagy, kellemes keveréke az intellektuáisnak és a rüfkének . Őszintén szólva ez a legtökéletesebb bók volt, amit valaha nekem mondtak. És azt is őszintén bevallom, hogy ezek után nagyon szép terveket szőttem arról, hogy majd a pasit, aki ezt gondolja rólam, végül mégiscsak megkapom, 10 évvel később. Merthogy jó 15 (inkább) évvel ezelőtt szimplán barátilag, amiben volt mindig egy kellemes bizsergető szexi vonal, szóval jóban voltunk. A barátjával oly annyira, hogy illető barátot nagyon professzionális módon egyszer le is szoptam, mondhatom elég jó kis szexet nyomtunk, sajnos nem sok éjszakán át. Valami hasonló finomságra számítottam, mivel bókot mondó, bár nem szabad ember, de mindig úgy tereli, csűri csavarja a szavakat, hogy a baszásra lyukadjunk ki.

Ma amikor végül felhívtam már az volt bennem, hogy nem feszegetem ezt a szex kérdést, valahogy azt éreztem benne, hogy izgatja a fantáziáját, de tart is ettől a dologtól.Na ami a találkozásból lett, az azt hiszem végképp eldöntötte, a mi kapcsolatunk ezek után sem lesz szexis, de még csak szoros sem. Sajnos. Mondjuk a mai találkozásunkon sokat rontottak a sat szerelők, főleg az egyik, aki azt hitte ő is vendégségbe jött és elmesélte fürgén az életét anélkül, hogy kérdeztük volna. És bár pornószájtot is néztünk, de hát ebből aztán kefélés soha a büdös életben nem lesz.

Ami azért is nagyon szomorú, mert Bémágus szerint a holnapig tartó hetem szuperszexi hét, ahol minimum egy pasival összeszűröm a levet, de az az alap. Ehhez képest, nemhogy nem bökködött meg egyetlen pasi sem, de még csak bottal se piszkált meg. Mondjuk kimondtam magamnak a tutit: no pasi, no cry. Csak néha olyan jó remélni, hogy de, mégis... valami pasi mégiscsak csurran cseppen. Bár azt is megfogadtam, hogy megalkuvás nem lesz. Vagy olyan a pasi, aki tényleg szerethetően kell, vagy nem pasi. kész.

A melóban néha azt sem tudom mi a faszt keresek ott. Nem vagyok a helyemen bazira, tiszta gyurmaszakkör.  De - remélem - kapok fizetést... és ez most kell ahhoz hogy összeszedjem magam kicsit.... nagyon...